Követtük a szemét útját

Lásd a fényt, ne bántsd, mi érted él!
Halld a szót, mit föld, az ég beszél.
Nézd a bolygót! Oly` tiszta kék.
Élj ma úgy, hogy éljen még!
(Orbán Tamás)
Győr-Sashegyig követtük a szemét útját
Az Éghajlatvédelmi Szövetség „Túl a szeméthegyen” vetélkedőt szervezett Győrszemere, Kunsziget és Tényő községek önkormányzataival közösen. A vetélkedő legjobbjai. a Győr-Sashegyi Hulladékkezelő Központban tehettek szakmai kirándulást. A huszonhat felsős diák a három településről érkezett, hogy személyesen győződhessenek meg arról, mi történik a háztartásuk kukáiban, a lakóhelyük szelektív hulladékgyűjtő szigetein és a hulladékgyűjtő udvarokban összegyűjtött hulladékkal.
A program első része a hulladék útja programmal kezdődött, ahol a Győr Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. két munkatársa vezette végig a tanulókat és kísérőiket a hulladékkezelő központ területén.
A gyermekekkel megnéztük, hogy mi történik a szelektíven gyűjtött hulladékkal, különösen a műanyaghulladékkal, hogyan válogatják szét színek szerint a palackokat, és később hogyan bálázzák be a műanyaghalmokat.
A kirándulás második részében a résztvevők találkozhattak Kuka Bercivel is. A program zárásaként a diákok játékos totót tölthettek ki, melynek jutalmaként mindenkinek apró ajándék jutott. A 10 db hibátlanul megoldott kvíz közül három kisorsolt tanuló pendrivot kapott ajándékba. Nagyon büszkék voltunk tanulóinkra, hiszen nemcsak a helyi vetélkedőn bizonyították tudásukat, hanem a kirándulás során elhangzott információkat is felhasználták a teszt hibátlan kitöltésekor.
Iskolánkat Szalai Adrián, Szalai Álmos, Szalai Huba, Lukács Kata 6. osztályos, és Jagadics Ármin, Kovács Bence, Lázár Szabina, Tolnai Fabiána, Varga Petra, Virág Anna 8. osztályos tanulók képviselték Dobrádi Éva és Farkas Liza felkészítő pedagógusok kíséretében.
Farkas Liza
intézményvezető