Madarak és fák napja_2024
Madarak és fák napja iskolánkban
Madarak és fák napja
2024. május 10.-én megrendezésre került iskolánkban, korábbi évek hagyományait követve, a Madarak és fák napja. Amellett, hogy nagyon fontos, hogy felhívjuk a figyelmet környezetünk védelmének fontosságára, ez a nap lehetőséget nyújtott arra, hogy a gyermekek játszva összemérjék a tudásukat, megéljék a kreativitásukat és teszteljék a feladatmegoldóképességüket.
A nap kezdéseként a Kunszigeti Faluszépítő Egyesület bringás reggelire hívta a gyerekeket. Motiválva a környezetvédelemre, minden diák és pedagógus, aki biciklivel, rollerrel vagy gördeszkával érkezett az iskolába, ajándék reggelit kapott.
Miután mindenki megérkezett, a csapatvezetők összetoborozták diákjaikat, hogy a nap további részében együtt versenyezhessenek.
A tanulók nyolc helyszínen küzdhettek, hogy megszerezzék a ranglétra legfelső fokát. Ezeken a pontokon pedagógusok és segítőik nagyon izgalmas és edukatív feladatokkal várták a csapatokat. A diákok a rengeteg feladat között például kipróbálhatták magukat galambként, gyakorolhatták az angol nyelvet és feleleveníthették környezettudásukat is.
A feladatok teljesítése nagyon jó hangulatban és összhangban telt, mégis a legjobb csapatépítő a pluszpontokért való küzdelem volt.
Miután mindenki teljesítette a megállókat, visszatértünk az iskola udvarára, ahol meleg étel várta az addig fáradhatatlannak hitt gyereksereget.
A nap zárásaként pedig már csak beszélgettünk és játszottunk.
A jókedv mellett arra törekedtünk, hogy közelebb hozzuk a gyermekekhez a természetet és tudatosítsuk bennük a környezetvédelem fontosságát.