MATEGYE_2025
Megyei Matematika Verseny
A Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány minden évben meghirdeti a Megyei Matematika versenyt, amelynek az a célja, hogy lehetőség biztosítsanak a diákoknak, hogy összemérhessék a matematika tantárgyból megszerzett tudásukat a velük egy vármegyében tanuló diákokkal. A verseny két fordulóból áll: az első fordulós feladatsort a diákok a saját iskolájukban írják meg, majd a legeredményesebb diákok bekerülnek a megyei döntőbe.
Ebben az évben iskolánkból Végh Kamilla Flóra eredménye lapján bejutott a verseny
2. fordulójába, ahol a Mategye Alapítvány által felkért szakmai zsűri értékelése alapján az
5. osztályos általános iskolások korcsoportjában megyei 2. helyezést ért el.
Nagyon büszkék vagyunk Kamillára, aki bebizonyította, a szorgalom és kitartás a versenyre való felkészülés során, ha a tehetséggel párosul, szép sikereket eredményezhet.
Szeretettel gratulálunk a szép eredményhez!
Dobrádi Éva
felkészítő tanár












