Merre tovább, melyik úton?
Merre tovább, melyik úton?
2022. november 23–án iskolánk ismét rendkívüli szülői értekezlet tartott, amelynek témája a
küszöbön álló pályaválasztás volt. Erre az eseményre nem csak a 8. osztályos tanulók szülei, hanem
maguk a diákok is meghívást kaptak, akik egy nagy, életre szóló döntés küszöbén állnak. A fórumon
részt vehettek a 7. évfolyamos diákok és szüleik is, hogy időben átlássák az általános iskolából való
kilépés utáni szakmai lehetőségeket.
A tanulók az elmúlt időszakban már több pályaorientációs rendezvényen és üzemlátogatáson is részt
vettek, hogy a gyakorlatban ismerhessék meg a szakmákat, és a valóságban a munkahelyeket.
Az előadás célja, hogy a pályaválasztás előtt álló diákokat és az Őket segítő szülőket támogassuk
abban, hogy a tanulók sikeresen ki tudják választani a számukra legmegfelelőbb szakmát. Segítséget
nyújtunk abban, hogy mely szakmában lehetnek sikeresek, milyen szempontok alapján válasszanak
iskolát.
A rendezvény előadója Csörgits Krisztián volt, a Győri Szakképzési Centrum szakmai főigazgató-
helyettese, aki nemcsak fontos információkkal, érdekes előadással, hanem szórólapokkal,
kiadványokkal érkezett. Az előadás során a szülők és a diákok tájékoztatást kaptak a rájuk váró
felvételi eljárás rendjéről és azokról a legfontosabb információkról, feladatokról, határidőkről,
amikről tudniuk kell a pályaválasztás során.
Végezetül lehetőség nyílt kérdések megvitatására, személyes konzultációra is.